Éppen három éve szerződtette az Olajbányász a szlovén szakembert, de a mostani beszélgetés sokkal inkább szólt Gasper Potocnikról, semmint az Olaj edzőjéről. Szóba került a filozófiája, a család, Szolnok, de természetesen az elmúlt három esztendő mellett sem mehettünk el szó nélkül. Nagyinterjút készített az olajofficial.hu.
Személy szerint mit tart az elmúlt három szezon legkiemelkedőbb sikerének?
– Azt kell mondjam, hogy a stabilitást, amit a klubon belül megteremtettünk. A folytonosságot, az állandóságot, ami egyet jelent azzal, hogy minőségi munkát végzek/végzünk, hisz az jó irány, ha mindig a legjobbak között tartanak számon. Tisztában vagyok persze azzal, hogy a sportban a sikereket bajnoki címben mérik, de előbb-utóbb az is jönni fog. Az elmúlt szezonok alatt fejlődtünk mi is menedzsment szinten minden tekintetben, számomra ez is fokmérője a sikernek. És még valami: ha a játékosaim magasabban jegyzett bajnokságokba igazolnak tőlünk, mint Roko vagy Angelo, akkor tudod, hogy valamit biztosan jól csinálsz. Szóval ezeket így együtt jóval előbbre helyezem, mint egy aranyérmet, mert ahhoz, hogy azt megszerezd és folyamatosan a „csúcsot támadhasd”, kellenek a fentiek.
Van olyan feelgood sztorija az elmúlt három idényből – akár kosárpályán kívüli is lehet -, amire szívesen emlékszik vissza?
– Ez is rendhagyó válasz lesz, mert bennem a legjobb érzést, és ezt a játékosaim nevében is nyugodtan mondhatom, az keltette és kelti, hogy az Olajnál mindenki otthonosan érezheti magát, ugyanis az irodában dolgozók elképesztő munkát végeznek, és teszik mindezt 0-24-ben, hétvégéken, ünnepek alatt, éjszaka, bármikor, mindig. Kívülről ezt nehéz elképzelni, de hatalmas segítség, hogy nekünk a kosárlabdán kívül tényleg nem kell semmi másra koncentrálni, úgyhogy innen is nagyon köszönöm nekik. A másik az a lányomhoz kötődik, aki most már sokadjára mondta azt Ljubljanában a családnak, hogy „megyünk haza Szolnokra”. Nagyon szereti a várost, vannak kis barátai, alig várja, hogy visszamehessen közéjük az itteni óvodába, ez pedig nekünk, szülőknek hatalmas megnyugvást jelent.
Van valami, amit megbánt az itt töltött idő alatt, valami, amit másképp csinálna?
– Hogyne lenne! Szerintem mindenki, aki teszi a dolgát, majd számot vet magával, következtetéseket von le, az látja a hibáit és igyekszik a jövőben azokat kijavítani. Ezzel én is így vagyok, de a rajtam kívülálló okokat lehetetlen kivédeni. Például tudom, hogy voltak olyan fiatal játékosaim, akikben több potenciál volt a fejlődésre, de jöttek a sérülések, amik megakasztották azt a folyamatot, amit elképzeltem velük kapcsolatban. Természetesen a 2020/21-es döntőt is sajnálom, ahol a kezünkben volt a győzelem, de nem tudtunk élni a kínálkozó alkalommal Szombathelyen, és tulajdonképpen annak a meccsnek az utolsó negyedében buktuk el a bajnoki címet. Az a csapat egész évben kiegyensúlyozottan teljesített, jók voltunk, tudom, hogy mennyire keményen dolgoztak a srácok, szóval sajnálom, hogy nem a miénk lett az első hely. De ilyen a sport, könnyebb együtt élni úgy azzal a vereséggel, hogy tudod, a tieid a maximumot nyújtották.
Honnan merít inspirációt, ki vagy éppen mi az, ami motiválja?
– Ha erre most egy konkrét nevet kellene mondanom, akkor nem tudnék, egyszerűen azért, mert nem szeretek ilyen szempontból sem más mögé bújni. Az már más kérdés, hogy milyen hatások értek a karrierem során, hiszen igen komoly szakemberek mellett volt szerencsém dolgozni: Aleksandar Dzsikics, Boza Maljkovics, Jure Zdovc, akik az edzői felfogásomat, a filozófiámat leginkább alakították.
De nyilván figyeli a trendeket és ennek megfelelően fejleszti is magát.
– Ha megragadtam volna azon a szinten, amit ők tanítottak nekem, akkor elment volna mellettem a sportág. Nem engedhetem meg magamnak, hogy elkényelmesedjek, muszáj tanulni – ismeri a mondást: egy kosárlabdaedző sosem alszik. Nagyon hálás vagyok ezeknek a zseniknek, akik mellett pallérozódhattam, az aktuális felkészültséget azonban semmi nem írhatja felül, az a legfontosabb, mert a játékosaid minden kérdésére tudnod kell felelni, egy-egy meccs hevében meg aztán rögtön muszáj reagálni is az adott helyzetekre. Ahogyan szerintem az is elengedhetetlen, hogy legyenek olyan barátaid, akik külső szemlélőként tesznek hozzá(d), mondják el őszintén a véleményüket. Ez sokat segít. Egyébként nem igazán tudok mérkőzéseket nézni a magyar bajnokságon kívül, pedig nagyon szeretek tanulni azokból is, ha éppen van egy szabadnapom, vagy akár nyáron, amikor azért arra is jut idő, akkor darálom a meccseket.
Nyáron Magyarországon tartott előadást Nick Nurse, akit az NBA egyik legnagyobb koponyájaként tartanak számon, és többek között arról is beszélt, hogy az edzői kísérletezésben micsoda erő rejlik, szerinte sokszor jobb ez az út, mint mindig ragaszkodni a bevett szokásokhoz, amivel nem igazán tudod meglepni az ellenfeledet. Mit szól ehhez a nézőponthoz?
– Mindig azt kell vizsgálni, hogy egy adott ellenféllel szemben hogyan játszhatod a leghatékonyabb kosárlabdát. Inkább az elmondottak mixtúráját alkalmazom. Mondok egy példát, ami persze szituációfüggő: ha a csapatodat ugyanazok alkotják, akik az előző szezonban, akkor a bevált sémákat már nem kell megtanítanod – ezt nevezik edzői folytonosságnak –, viszont behozhatsz nekik több dolgot is a repertoárba, ami az ellenfelet meglepheti, hisz ők is arra számítanak, hogy az ismert dolgokat hozod. Másfelől, ha van egy szinte teljesen új játékosállományod, ami az idei Olajra igaz, akkor edzőként is új lappal kezdesz, felméred, hogy mit hozhatsz ki belőlük támadó- és védőoldalon, megismered a karakterüket és hozzájuk igazítod a rendszert. Ez nehéz feladat, tudnod kell, hogy jól reagálják-e le, hogy mindenki elfogadja-e a szerepét. Azt gondolom, hogy a túl sok kísérletezés nem tesz jót: amit begyakorolsz edzésen, a rendszer, amihez hozzászoksz, az fontosabb, mint mindig valami újjal próbálkozni, ettől függetlenül szükség van a változtatásokra is, de én hiszek a saját szisztémámban.
Ha Gasper Potocniknak egy mondatban kellene bemutatnia Gasper Potocnikot, akkor hogyan tenné?
– Hosszú mondat lesz. A kemény munkában hiszek, abban, hogy a több ismétlés egyenlő a jobb kivitelezéssel, mert azt gondolom, hogy a kosárlabda a berögződéseken alapul, ami kiemelt koncentrációt igényel. Ha többet dolgozol, mint mások, és keményebben, mint mások, akkor megvan az esélyed, hogy jobb legyél, mint mások. Ugyanakkor a csapatjáték híve vagyok, aki azt szeretné éreztetni az elsőtől az utolsó játékosáig, hogy mindenki ugyanolyan fontos a siker szempontjából. És még valami: olyan edző vagyok, aki azt mantrázza, hogy a kosárlabdában a jó támadás meccseket, a jó védekezés viszont bajnokságot nyer.
Kanyarodjunk rá a mostani szezonra: egyelőre még csak a fele ment le, de az már most látszik a statisztikákból, hogy az Olajbányász a története során még soha ennyi triplát (~28 kísérlet) nem dobott rá meccsenként, ahogyan soha ennyi támadópattanót (~12) nem szedett még meccsenként. Ez a gyors iramú, run&gun (rohanj és dobj) stílus a tudatos tervezés eredménye? Ehhez igazolták le az idei új játékosokat, vagy az új játékosokhoz igazodva alakították ki a rendszert?
– Mindig az elérhető legjobbakat nézegetjük a játékospiacon, de az adott játékos személyisége a döntő kritérium, tud- és akar-e dolgozni, milyen a hozzáállása. Ezek után jöhetnek a képességek, a tapasztalat. Amint megvannak, indulhat a rendszer kozmetikázása, hiszen az alapok adottak, de ettől még mindkét félnek komfortos kell, hogy legyen, amit játszunk, így előre nem lehet kijelenteni, hogy ez a rendszer, tőled pedig erre és erre van szükségünk. Ahogyan már fentebb is mondtam, alakítani kell az elképzeléseket, közelíteni egymáshoz az edzői szisztémát és a játékos képességeit. Ha az adott játékos átlátja ezt, akkor onnantól nem csak az egyén, hanem sokkal inkább a csapat érdekli majd, ez nálunk lényeges. A statisztikákkal nem feltétlenül szeretnék most foglalkozni, nyilván nem véletlen, hogy ilyeneket produkálunk. Vannak szegmensei a játéknak, amikben még szeretnénk fejlődni, sőt, még azokban is, amikben már most is jók vagyunk.
Ha különbséget kellene tenni a tavalyi és az idei csapat között, hogyan tenné meg? Mi a jelenlegi gárda legnagyobb erőssége?
– Sosem könnyű az ilyesfajta hasonlítgatás, mert minden szezon más, minden csapatnak mások az erősségei, más minőséget képvisel a liga, az ellenfelek is az adott idényben. A mostani csapat kohéziója, divatos szóval kémiája nagyon kiemelkedő, minden egyes játékos beilleszkedett, az előszezon első napjától kezdve jóban vannak egymással, jó karakterek. Valóban olyan, mintha egy nagy család lennénk, ugyanakkor ez egy nagyon ingoványos terep is, mert a kosaras a statisztikáival adja el magát, ha pedig ennyire fókuszban van a csapatszellem, az ilyen téren nem feltétlenül kedvez nekik, legalábbis a többség szerint. Sokszor beszélgetek velük arról, hogy ha egy sikertelen csapatban több pontot dobsz, az nem jobb, minthogy egy jól működő rendszer alkotóelemeként csapatsikereket zsebelsz be. Jelenleg ezt mindegyikük tökéletesen érti, elfogadja, emiatt állunk most ott a tabellán, ahol. Remélem, a szezon második felében is ugyanígy működünk majd.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a liga egyik legjobb helyzetben lévő klubja vagyunk, ami az u23-as szabályt illeti, hiszen Pallai Tomi és Lukács Norbi személyében meghatározó fiatalok vannak a csapatban. Rajtuk kívül hogyan látja a fiatalok beépítésének kérdését?
– Tamás és Norbi valóban nagyon magas szintet képvisel, de sosem úgy beszélek velük/róluk, mint a „gyerekekkel”, akik csak azért lehetnek pályán, mert van ez a szabály a magyar bajnokságban. Ők fontos tagjai a rotációnak, ugyanúgy, ahogyan a külföldiek, vagy ahogyan az idősebb hazai játékosok. Nem szabad, hogy úgy tekintsenek magukra, mint az u23-as szabály kedvezményezettjei, hiszen ha ilyen felfogásban játszanának, akkor 23 éves koruk után nem lenne meg bennük a kellő akarat, alázat a magas szintű folytatáshoz. A többiek még borzasztó fiatalok, keményen kell dolgozniuk, fejlődniük, de szerencsére jó példákat látnak maguk előtt. A hosszabb távú jövőről nem szeretek beszélgetni, de mindenképpen azt szeretném éreztetni velük is, hogy ők sem kívülállók, egyelőre az edzéseken tudnak segíteni a legtöbbet, mert ha keményen játszanak ott, akkor a „nagyok” is oda kell, hogy tegyék magukat, ezzel pedig jobb teljesítményre sarkallják az egész csapatot. Ha olyan szintre jutnak, hogy megérdemlik a perceket a pályán, akkor meg is fogják kapni.
Célok a szezon második felével kapcsolatosan?
– Nagyon egyszerű: hozzuk ki a legtöbbet magunkból minden meccsen. Ha hullámvölgy jön, zárjunk össze, lendüljünk túl rajta együtt. Nagyon szeretném, hogy amikor tényleg számít, akkor majd kerüljenek el bennünket a sérülések, ne ismétlődjön meg, ami tavaly, de a sport nem kívánságműsor… Mi megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy a rájátszást a lehető legjobb helyről várjuk, a többit majd meglátjuk.
Rutinos édesapa, negyedik gyermeke idén született, ez mennyire új helyzet, változtatott-e bármin az érkezése?
– Azt hiszem, a legjobb dolog, ami az emberrel az életében történhet, az az, hogy gyermeke szülessen. Ugyanakkor óriási felelősséggel is jár, és roppant nehéz összeegyeztetni az edzői hivatást – ami, ahogyan már utaltam rá, 0-24-ben kíván embert – és a szülői létet. Nagy köszönet érte a páromnak, aki remekül látja el az otthoni teendőket. Ezzel megteremti a lehetőséget, hogy a kosárlabdára fókuszálhassak, pedig szerintem neki legalább olyan kihívásokkal teli a „munkája”, mint nekem.
A körmendi kitérővel együtt majd’ hat évet töltött már Magyarországon. Milyen a magyarja?
– Nem túl jó, néhány alapvető kifejezést tudok és megértek, de sajnos kevés az időm, hogy úgy ráfeküdjek a nyelvtanulásra, ahogy szeretnék. Stella, a lányom minden nap „hazahoz” valami új magyar szót az oviból és mindig próbál tanítgatni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. De azért tervben van, hogy megtanulom legalább alapszinten, mert nagyon szép és különleges.
El tudja képzelni, hogy letelepszik Szolnokon? Nem ez a hároméves periódus a leghosszabb regnálása edzői pályafutása során, de ahogy említette, jól érzik magukat a városban.
– Ennél több idényt csak otthon, Szlovéniában töltöttem a nevelőegyesületemnél egyhuzamban, úgyhogy hálás vagyok az itteni vezetőségnek, akik bizalmat szavaztak és szavaznak nekem, értékelik a munkámat, és látják, hogy van eredménye a koncepciónak, ami a folytonosság elvén alapul. És itt muszáj kitérnem a szurkolóinkra is, akik nélkül ez az egész nem működhetne, ez extra motivációt jelent számomra. Jól érezzük magunkat itt, nagyon szeretem Szolnokot, már-már tényleg az otthonomként tekintek rá. Egyet ígérhetek: az utolsó itt töltött napomig azért fogok dolgozni, hogy ez a város sikeres legyen. Ha ez a nap holnap lesz, akkor addig, ha 10 év múlva jön el, akkor addig…
